Athén - Eleftherios Venizelos (ATH)

Athén - Eleftherios Venizelos nemzetközi repülőtér

Az Elefthériosz Venizélosz nemzetközi repülőtér 30 km-re nyugatra található a fővárostól. Ez Athén és Görögország elsőszámú repülőtere. Működését 2001-ben kezdte meg. Nevét az egyik legnagyobb görög politikusról lett kapta, aki Görögország miniszterelnökeként megteremtette a görög polgári repülés alapjait. Jelenleg az Aegean Airlines és leányvállalata, az Olympic Air bázisául szolgál, míg 2014-ben a Ryanair is alapított itt egy helyi bázist.

15 millió utasával a 31. legforgalmasabb európai repülőtér. A gazdasági válság eredményeképpen az utas forgalom jelentősen csökkent 2008-tól egészen 2013-ig. Ez azzal is magyarázható, hogy a válság miatt sok légitársaság leállította járatait, többek között a United Airlines, Thai Airways International, a Gulf Air, a Czech Airlines és a Singapore Airlines.

2014-ben ugyanakkor az Aegean Airlines 30%-kal bővítette a desztinációi számát. A fapados légitársaságok közül a Ryanair megnyitotta regionális bázisát, 6 új célállomásra indítva járatait. 2014 júniusában a Singapore Airlines és a Gulf Air is visszatért, az Emirates, a Qatar Airways és az Etihad pedig megnövelte a járatait és nagyobb kapacitású géptípusokkal üzemel.

Start-up cégként megjelent a SkyGreece Airlines, az ő kanadai vonalai mellé felsorakozik az Air Transat és a Air Canada Rouge is, nagyrészt szezonálisan. Mindezek fényében 2015-re 17 milliós forgalomban reménykednek a reptér vezetői.

A repülőtér egy központi terminálból áll illetve egy gyalogos alagúton elérhető szatellit terminál tartozik hozzá. Két aszfalt felülettel ellátott kifutópályát használ. Engedélyekkel rendelkezik a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének, az A380-as fogadására is. (Az első ilyen típus egy kényszerleszállás során érkezett, 2011-ben az Emirates járatán Dubaiból Manchester felé egy utas szívrohamot kapott.)

Az épületek elhelyezkedése további terjeszkedést tesz lehetővé, amire 6-fázisú terv is készült, melynek implementálása esetén akár 50 millió éves kapacitás is elérhető.

Jelenleg a háromszintes fő terminál B csarnoka látja vendégül az összes Schengen járatot (néhány belföldi járattal kiegészülve), az A csarnok a nem-európai járatokra állt rá.

A szatellit terminal a forgalom kiesése miatt használaton kívül került, ám a pozitív folyamatok miatt bármikor újra installálható. Minden valószínűség szerint schengeni járatok kiszolgálására hívják életre.

Athén repterének fő viszonylatai: Németország 1 millió utas, Egyesült Királyság 920.000, Olaszország 850.000, Franciaország 730.000, Ciprus 580.000.

Belföldi sorrend: Thessaloniki, Heraklion, Chania, Rodosz, Korfu.

Kötött pályát illetően mind elővárosi vonatmegálló van a repülőtér közelében, mind a hármas metróvonal kiér idáig. Az athéni buszhálózat 4 járata is útba ejti a légikikötőt, emellett regionális buszjáratokra is fel lehet szállni a közeli városok eléréséhez.

 

honlapwikipediautasvelemenyektranszfercsomagmegorzoloungeterkepekidojaras