Boeing 737

Boeing 737

A Boeing 737 a világ legnépszerűbb közepes hatótávolságú, keskeny törzsű utasszállító repülőgépe.

uleskiosztaswikipediahonlap

Több mint 7000 megrendeléssel minden idők legtöbbet megrendelt és legtöbbet legyártott utasszállítója.

Az utasszállító család tökéletesítésére a Boeing 1965. Február 19-én bejelentette a B737-es modellt, egy két gázturbinás sugárhajtóműves, rövid hatótávolságú utasszállító gépet. A B737 fedélzeti rendszerei és alapja 60%-ig megegyezett a B727-esével, az új modell azonban mégis egészen más repülőgép volt. Ami a befogadóképességet illeti, eredetileg 65-80 utassal számoltak, ám a Lufthansa 100 ülőhelyhez ragaszkodott. Ennek megfelelően meghosszabbították a gép törzsét. A B737-100 modell első változataiból mindazonáltal csupán 30 darabot gyártottak, mert idők közben már tervezés alatt volt egy nagyobb kapacitású variáns. Ez a változat, a B737-200-as modell lett az új szabvány repülőgép. 1968-ban kezdte meg menetrendszerű járatait a United Airlines légitársaságnál. Ezután indult el három ún. "old generation" repülőgéptípus kialakítása: a B737-300, 400 és az 500-as modell.

1967-óta gyártja a Boeing Commercial Airplanes. A több mint ötezer legyártott repülőgépből mintegy négyezer ma is repül 541 üzemeltetőnél. A repülőgépgyár szerint minden egyes pillanatban mintegy 1250 darab 737-es van a levegőben, és öt perc alatt legalább 65 darab 737-es száll fel vagy le a világ különböző pontjain. Az 541 üzemeltető 190 ország 1200 városába közlekedteti menetrend szerint a 737-eseket. A típus 1968-as forgalomba állítása óta 12 milliárd ember utazott 737-essel, azaz kétszer annyi, mint földtekénk mai lakossága. A világ légitársaságai a 737-essel több mint 120 milliárd kilométert repültek, és a típussal levegőben töltött órák száma megközelíti a 300 millió órát.[forrás?]

Hajtómű két 89,0 kN (20.000 lb) tolóerejű CFM563 turbofan vagy két 97,9 kN (22 000 lb) CFM563B2s.
Rövid távú utazósebesség 908 km/h
Hosszú távú utazósebesség 794 km/h
Hatótáv maximum 140 utassal 6300 km
Alap súly 32.881 kg
Üzemanyag-kapacitás 13.096-29.666 l (10.515-23.817 kg)
Maximum felszállótömeg 56.740 kg
Fesztáv 28,88m
Törzs hossza 33,40 m
Magasság 11,13 m
Szárnyfelület 105,4 m²
Utasférőhely 141