A 2006 novemberében alakult Brussels Airlines Belgium nemzeti légitársasága. Világszerte több, mint 110 városba indít járatokat Brüsszelből, elsősorban Európa és Afrika nagyvárosaiba repül 46 géppel.
Airbus 319/320-as madarakkal Európában és A330-asokkal hetedhét határon is túl, a többi légitársaság által kevésbé frekventált célpontokra fókuszálva. Az USÁ-ba az American Airlines-szal közösen üzemel, az Egyesült Államokba irányuló járatai fejlesztésére egyébként külön hangsúlyt fektet. Az utasszállítási tevékenység mellett foglalkozik még charter szolgáltatásokkal, karbantartással, valamint a pilóták és az utaskísérők képzésével.
A Lufthansa 2008. szeptemberében jelentette be, hogy 45%-os tulajdonrészt szerez a Brussels Airlines-ban, opcióval a maradék 55%-ra, 2011-től. A megegyezés részeként a Brussels Airlines a Star Alliance, a világ legnagyobb légitársaságokat tömörítő szövetségének tagja lett. Hogy maximalizálja teljesítményét, jelentős mennyiségű codeshare megállapodás mellett tette le a voksát (Adria Airways, Aegean Airlines, airBaltic, Air Canada, Air Malta, BMI Regional, Croatia Airlines, Estonian Air, Etihad Airways, Hainan Airlines, Jet Airways, Lufthansa, Malmö Aviation, Royal Air Maroc, RwandAir, Senegal Airlines, Singapore Airlines, Swiss, TAP Portugal, TAAG Angola Airlines, TAROM, Ukraine International Airlines, United Airlines).