A 1949-es évjáratú Garuda Indonézia nemzeti légitársasága és a 17.000 szigetből álló archipelágó elsőszámú kiszolgálója.
A hatalmas kiterjedésű terület kiszolgálására három központtal, Dzsakarta, Bali és Makassar, dolgozik.
A cég komoly viszontagságok után látszik nyugodt kikötőbe érni. 2007-ben minden indonéz légitársaság az EU-ból való kitiltás sorsára jutott, innen egy átfogó 5 éves terv és teljes megújulás révén sikerült oda eljutni, hogy 2014-ben a SkyTeam légitársasági szövetség tagjává válhatott (fő támogatói a Korean Air , a KLM és a Delta Air Lines voltak). Emellett a Skytrax értékelése szerint kiérdemelte az 5-csillagos minősítést, amit mindössze 8 cég mondhat el magáról.
Az utóbbi évek terjeszkedése értelmében a 62 darabból álló flotta megduplázódik, az éves utasszámot 10 millióról 25 millió fő fölé kívánják tornászni, Európai központjuk Amszterdamban található, de a szolgáltatást Londonra, Frankfurtra, Párizsra, Rómára, Madridra és Los Angeles-re is ki kívánják terjeszteni.
A távol-keleti útvonalakon a Garuda fokozza a szingapúri és bangkoki járat gyakoriságát, ezeken túl Peking, Shanghai és Szöul szerepel még a fókuszban. A felsorolt desztinációkat mind 330-as szélestörzsű Airbus-szal és 737-es Boeinggel szolgálják ki, Európába 777-es Boeing jár.
Lévén nemzeti légitársaság, a Garuda igyekszik minél több helyre eljutni a szigetvilágban, de vannak olyan távoli és kisebb repülőterek, ahol a 737-esek landolására nincs elegendő tér. Áthidalásképpen Bombardier és ATR-72-es gépek beszerzése mellett döntött a cég vezetése.
A Garuda Indonesia code-share megállapodásai:
Aeroflot, Aeromexico, Air France, All Nippon Airways, China Airlines, China Eastern Airlines, China Southern Airlines, Delta Air Lines, Emirates, Etihad Airways, Hainan Airlines, Gulf Air, Japan Airlines, Jet Airways, KLM, Korean Air, Malaysia Airlines, Myanmar Airways International, Philippine Airlines, Qatar Airways, Royal Brunei Airlines, Saudia, Singapore Airlines, Silkair, Thai Airways, Turkish Airlines, United Airlines, Vietnam Airlines, Xiamen Airlines, Virgin Australia