A római székhelyű Alitalia (Olaszország szárnyai) a világ 19. legnagyobb légitársasága. Olaszország nemzeti szolgáltatója, 2001 óta a SkyTeam szövetség tagja.
A 2000-es évek közepén olyan súlyos anyagi gondokkal küzdött, hogy 2008-ban csődöt volt kénytelen jelenteni, felvásárolta a CAI befektetői csoport. 2009 januárjában az Air France – KLM szerezte meg az Alitalia egynegyedét. 2013-ban újabb 500 millió eurós mentőcsomagra volt szüksége.
2014 októberében az arab Etihad társaság vásárolt 49% tulajdonjogot az Atiltaliában, mely fordulat reményeket kelt a cég hosszútávú életképességét illetően. Ehhez jelentősen kell javulnia a reptéri csatlakozások menedzselésében, komoly iparági félsz az olaszországi csatlakozások kockázata, nem kis mértékben a sztrájkok, járattörlések miatt.
2014-ben az Alitalia átlagosan 7 éves, 118 darabos gépparkjával 83 úti céljára 24 millió utast szállított (75%-os load faktorral, némileg elmaradva a nemzetközi átlagtól). Számos nemzetközi elismerés tulajdonosa, az utóbbi időben főleg az étkezés és borprogramja területén.
Codeshare egyezmények keretében az alábbi fuvarozókkal dolgozik együtt:
Aeroflot, airBaltic, Air Calin, Air Corsica, Air Europa, Air France, Air Serbia, Azerbaijan Airlines, Bulgaria Air, Carpatair, China Airlines, China Eastern Airlines, Cyprus Airways, Czech Airlines, Darwin Airline, Delta Air Lines, Etihad Airways, Gol Transportes Aéreos, KLM, Korean Air, Kuwait Airways, Luxair, Middle East Airlines, Montenegro Airlines, Saudia, SriLankan Airlines, TAP Portugal, TAROM.