A Malaysia Airlines egyike a kevés ötcsillagos légitársaságnak, az ezredforduló óta hét alkalommal a Legjobb Fedélzeti Kiszolgáló Személyzet díj kitüntetettje.
1946-os alapítása óta azonban aligha volt olyan nehéz időszaka, mint az utóbbi években. Mindenki számára ismeretes a két maláj gép tragédiája, ehhez ugyanakkor érdemes tudni, hogy előtte a világ egyik legbiztonságosabb társaságának számítottak (most is, mert ezekről az esetekről sem tehettek). Problémáik ugyanakkor már a 2000-es évek elején kezdődtek, mert nem tudtak versenyképesek lenni a megjelenő ázsiai fapados cégekkel. Ezek a faktorok együttesen vezettek a cég újraállamosításához és átalakításához.
Egykoron repült 118 desztinációjából most csak 60-re közlekedik. Az elhagyott viszonylatokat code-share megállapodásokkal próbálja kiaknázni, van belőlük tetemes számmal, 31 ezidő szerint.
Gépparkja kifejezetten modernnek nevezhető (átlag életkor 5 év körül), mintegy 100 madara fele Boeing 737-800-as, természetesen van 6 db A380-as is az arzenáljukban.
Az átalakítás mindenesetre elodázhatatlan, a balesetek után üres gépekkel rótták az eget, úgyhogy az Egyesült Királyságból hoznak új vezérigazgatót, aki 2015-ben fogja megpróbálni megállítani a cég szabadesését. Hajrá!!!