A dohai központú Qatar Airways Katar nemzeti légitársasága, 1993-ban alapították, tehát a friss közel-keleti súlypont-eltolódás tevékeny részese.
Az öt csillagos légitársaságok szűk körének egyik tagja.140 nemzetközi desztinációt szolgál ki, 134 gépből álló, modern flottával. További 300 gép (főleg A320-as neo, A350-es és 777x Boeing) megrendelés alatt, leírni is döbbenet. Az új A350-esek 2015 nyarától állnak szolgálatba, a típus keresztelő járata 2014. decemberében repült Frankfurtba.
Díjai a kényeztetésről szólnak, azaz elsősorban a business osztályokon és hosszú távon nyújtanak kimagaslót. 2011-ben és 12-ben a Világ Legjobb Légitársaságának is megválasztották összetett kategóriában.
Nekünk, magyaroknak is a dohai transzferen keresztül való, keleti irányú utazásokban lehetnek segítő partnerek, látszólag kíméletlen harcot vívva az Emirates-szel (a valóságban azért ez nem teljesen így van). Mindenesatre a magyar utazók között tartott felmérésen az utóbbi évek egyeduralma után leszorultak a dobogó legfelső fokáról, éppen a dubajiaknak köszönhetően.
2013-ban csatlakoztak a Oneworld szövetséghez, elsőként tettek így a közel-keleti államok közül.