Menet-teszt: Emirates A380-as élmény és Budapest legnagyobb gépe, a B777

Villámgyorsan legendás - a világ legexkluzívabb flottája testközelből

 

ÍGY REPÜLTÖK TI – légitársaságok górcső alatt
Emirates Airline összehasonlítás – Airbus A380 és Boeing 777

Újabb repülésünk alkalmával a British Airways, a China Airlines, a Qatar Airways után és a Turkish Airlines ellőtt ezúttal az Emirates Airline került tesztünk középpontjába, amikor ismét Sanghaj felé vettük az iránt. Ez lehetőséget kínálta arra, hogy a jelenkor legdinamikusabban növekvő légitársaságának mindennapjaiba nyerjünk bepillantást és két eltérő típus produkcióját szemlézzük.

Az Emirates légitársaság a köztudatba, mint az egyik legnívósabb légitársaság került be, egy felmérés szerint a magyar utazók kedvenc társasága. Üzleti eredményeik évről évre kimagaslóak, flottájuk kizárólag szélestörzsű gépekből áll, ultramodern A380-as gépparkjuk 70-nél is több darabot számlál (55 különböző desztinációra repülnek velük), fedélzeti ICE (Information, Communication and Entertainment) szórakoztató rendszerük minden téren díjnyertes. Kommunikációjuk pedig egyértelműen a magasabb fizetőképes kereslettel rendelkezőket célozza, a felső középosztály, a luxus és az üzleti szegmens élményutaztatója kíván lenni - a repülés „Apple”-je. A cég az egyik legfiatalabb flottát is ígéri az utazóknak - ezzel azért óvatosabban bánnánk, pláne Budapestről kiindulva.

ek nyitokep2

Elképesztő géppark

Szépen lassan lefedik a glóbuszt, így ajánlataikkal szinte minden utazási igényünk esetén találkozni fogunk – igaz ez hosszabb távú és elsősorban keletre irányuló útjaikra. Adja magát a geográfiai trivialitás, fő konkurenciájuk a Qatar Airways és a magának az európai piacon igen komoly nevet szerző Turkish Airlines.

Az árazásban is ezzel fogunk találkozni. Ha a cikk írásakor a foglaló rendszerre nézünk, azt látjuk, hogy Sanghaj 140.000 Ft körül elérhető a British Airways, a KLM, az Air France valamilyen konstrukciójában, a Turkish-t 150 körül dobja ki a gép, Lufthansát hasonlóképp, az Emirates 159.000 Ft-nál jelenik meg, menetidőben 2-4 órával többet igényelve, mint a legjobb csatlakozások az előbb említettek közül. A legrövidebb idő alatt a Finnairrel teljesíthetjük az utat, ezt a Helsinki reptér földrajzi előnye adja, amit a cég fennhangon kommunikál is. Mindezt 160.000 Ft-tól kapjuk. A Qatar nekünk 230.000-tól jelenik meg. Az árazásban mindig magasabban jegyzett Thai Airways 267.000 Ft, a Singapore 380.000 fölött.
Egy évvel ezelőtt már volt egy élményünk, ezt a riportot nem posztoltuk, de az akkor még Airbus A330-200-assal repült Budapest-Dubaj szakasztól nem voltunk elájulva – leginkább a gép kora és a lábhely szűkössége okán. Ma már 777-300-as rója ezt a távot, ez a BUD reptér legnagyobb vendége. Történetesen most sem vadonatúj darabot járatnak ezen a szakaszon, kaptunk is jó pár panaszt arra vonatkozóan, hogy nem működik az ICE rendszer. Még nagyobb baj, ha egy gépet állandóan szerelgetni kell, és ez azért nem ritka az Emirates háza táján. Utazásunk ráadásul nem a legkedvezőbb kommunikációs környezetben ér minket, hiszen a flyDubai gépének oroszországi balesete után igen erős vádak zúdulnak az Emirates-re is a legénység túlhajszoltságát és a feneketlen profitéhséget ostorozva.

BUDAPEST – DUBAJ (16.00 – 23.30)

A 15.15-ös indulás rendkívül kényelmes, nem kell hajnalban megfeszülni az embernek. Pár nappal az utazás előtt érkezik az elektronikus figyelmeztetés, hogy operációs okokból 16.00 órára csúsztatják az indulást. Az Emirates online produkciója példaértékű, a honlapon kiválóan menedzselhető a helyfoglalás (akár többször is változtatva), megnézhetjük előre az étkezés menülistáját, de akár a gépen elérhető mozifilmek felhozatalát is. Mindez akadás nélkül működik a mobil applikáción is.

online seat

Könnyen átlátható, rugalmas, profi

A fedélzetre lépve magyar kapitány és a szokásos 10-15 nációs kavalkádban magyar utaskísérő is köszönti a vendégeket (van kínai, indiai, litván – beazonosítani is nehéz, de - számunkra legalábbis - élvezetes látni ezt a kozmopolita jelleget).

ek textil

Nem a kedvenc anyaghasználatunk

Ezt mind szép mindaddig, amíg be nem huppanok szokásos ablak melletti helyemre. A gép hátuljában 3-4-3-ról 2-4-2 re szűkülő szakaszt választom a könnyebb mozgás érdekében – itt bizony az ülésrögzítő plusz a még mindig jelentős méretű médiaközpont rendesen kalodába vágja az ember lábát.

ek lab 777

Hagy kívánnivalót maga után

A hiányzó szék miatt ugyanakkor több hely jut a falig, komfortos a karnak a mozgástér. Combnál érződik, hogy szűkebb az ülés, mint a Qatarnál, így fér be 3x4 ülés egy sorban, holott vannak, akik ezt a típust 3-3-3-as kiszerelésben járatják – nem mindegy, az bátran elmondható.

ek hatulrol 777

Tágas is, meg nem is

Ritka, mert 80%-os telítettség jellemzi a budapesti járatot, de ezen a napon igencsak üres a gép, egész középső négyes üléssorok tátonganak foghíjasan. A gép műanyag elemein érződik a kor, ami eszünkbe juttatja a dilemmát, vajon mi a szerencsésebb, egy kisebb, de újabb gép (Qatar) vagy egy nagyobb, elegánsabb, ám letűnőben lévő darab… szólnak érvek mindkét oldalon.

Az 5 órás útra pontosan gördül ki a gép (illik is, mert több mint 3 órájuk van az érkezés utáni átfordításra).
A szórakoztató központot kapcsolgatva nehéz hova lenni a 750 csatorna és a 100 film láttán. A képernyő az átlagot meghaladó méretű, kicsit öreges a felbontását tekintve, az ICE menü könnyen kezelhető, a szoftver gyors - összességében jó moziélményt tesz lehetővé, az új fülesre sem lehet panasz, ami egyébként minden cégnél drámai szokott lenni.

ek screen 777

 

ek fules777

Az étkezés véleményünk szerint fontos minősítési része egy légitársaságnak és a budapesti szakasz büszke lehet a produkcióra. A lazacsaláta az olajbogyóval kifejezetten ízletes összjáték, majd a főételt kísérő joghurtos szósz érzékeny árnyalatokat kínál, a hús szépen pirított, a brokkoli kiválóan muzsikál hozza. Édesség gyanánt sült alma mascarpone mártással és áfonyával érkezik, tetején omlós fahéj – tökéletes, ahogy az ízek egymással szimfóniába lépnek. Enné tovább az ember, kellemes meglepetés. A sauvignon blanc csak emeli az étkezés fényét.

menu

 

ek etmenu 777

Le a kalappal!

A Qatarhoz hasonlóan ugyanakkor az 5 órába nem fér bele második étkezés, ez szerintem kevés egy ilyen hosszúságú úton.

Érkezés menetrend szerint. A továbbinduló járatok zöméhez 3-4 óra átszállási idő adott, ami bőségesen elég az éjszaka közepén.

dxb ejjel

Dubaj fölé érkezvén

A Dubaj reptér kívülről lélegzetelállító, de belülről nem közelíti meg a dohai Hamad kvalitásait - nincsenek terek, cső hangulata van. De, mint írtuk, a célközönség nem is a turista osztály, a második szint a minden igényt kielégítő business várókról szól, egészen valószínűtlen méreteket és pompát kínálva a luxusutazóknak.

dxb bent

 

DUBAJ – SANGHAJ (03.15 – 15.30)

A British-sel kapcsolatban már írtuk, hogy Sanghaj az egyik leggyümölcsözőbb desztinációjuk, ez minden bizonnyal így van az Emirates-szel is, napi 4 járatot üzemeltetnek, vegyesen B777-es és A380-as beosztásban.
Az utazás előtt hetekig követtem figyelemmel, milyen megbízhatósággal repüli a szakaszt a cég, és bizony voltak kisebb–nagyobb problémák, műszaki hiba miatt 2 napos (!), időjárási zavarok miatt 16 órás késés egyaránt.

a380 arsenal

Szívdöglesztő látvány

Most új-zélandi kapitány, egyiptomi másodpilóta és amerikai navigációs tiszt, dél-afrikai, libanoni, fülöp-szigeteki sztyuárdesz csapat próbál a pontosságról gondoskodni. Tele a járat, már maga az 500 ember beszállítása is 45 perc, a sok felengedett kézi poggyász miatt kevés a fej feletti rakodótér.

a380 elol

Az óriási meglepetés ez: tavaly Bangkok felé repülve nem tudtam betelni az érzéssel, hogy akkora lábhelyem volt, mintha prémium osztályon utaznék. Nos, ez mára eltűnt, semmivel nincs több hely ezen a gépen, mint a 777-esen volt – hogy ezzel a meglepetéssel a kínai vendégkört kínálják meg, vagy egy általános átrendeződésről van szó, nem tudom, de hogy sikerült kivenni az igazi vonzerőt az Emirates A380 brandből, az biztos!

a380 lab

Ez volt tavaly, majdnem 10 centi lábhely - ennek most nyomát sem láttam

Átvándorolva az étkezésre, a reggeli egy mini muffin, egy croissant es egy kis gyümölcs, az ebéd pörkölt vagy hal. Hagyományos a körítés, nem túl guszta a kivitelezés, főleg a sajttorta néz ki eltántorítólag. Semmi emlékezetes nem marad ebből a menetből, nincs szinkronban ez az első járat minőségével.
Az A380 egy másik vonzereje (lehet) a wifi elérhetőség, ami bizonyosan kiváló funkció, 1 dollárért 10 MB pedig még elég is némi levelezésre, de ez Kína és India felett hatósági szabályok miatt nem érhető el, így ezen az utazáson erről nagyrészt le kell mondani. Amíg nekem sikerült próbálgatni, addig igencsak akadozott, de legalább három különböző mailcímmel is tudtam rajta 10-10MB-ot dolgozni.

Az ICE pöccre indul, elképesztő mennyiségű, 500 db-os filmgyűjtemény, óriás tablet méret és kiváló képminőség jellemzi a díjnyertes szolgáltatást – valóban, nehéz volna belekötni ebbe a részbe! Hozzá maga a géptípus is szuperhalk, jó minőségben hallható minden műsorfajta.

a380 screen

Ez a kép a bangkoki járatról származik

A géptípus többféle hangulatvilágítással rendelkezik – tehát az óriási panorámaablakok mellett napszaknak megfelelő folyosóvilágítás, vagy éppen az éjszakai csillagos mennybolt led-fények mind-mind hozzáadnak egy kicsit az egyedi élményhez. A járat a 7 órás futamidejét kiválóan tartja.

a380 hatulrol

Emirates feeling


SANGHAJ-DUBAJ (0.05 – 5.35)

A visszaúton ismét élek az internet kínálta lehetőségekkel, a reptéren külön sor van az online becsekkolt utasok számára, előttem mindössze két ember, így jelentős sorban állást úszok meg.

Bár fél órával korábban megkezdődik a beszállás, mégis 1 óra késéssel tud csak felemelkedni a gép a feltorlódott forgalom miatt. A járat megint tele, ezt a sanghaji viszonylatoknál, úgy néz ki, jobb kész tényként elfogadni. Most a gép hátsó részébe foglaltam helyet, de itt a motor mögött is szuper halk az A380, emelkedés közben, majd menetsebességen egyaránt.

a380 map

Informatív térkép

a380 games

Gazdag tartalom gyerekeknek

Röviden a korábbiaktól való eltérésről:
Étkezés: a csirke finoman fűszeres. A zsemle édes nyers tésztára emlékeztet, az almás sütemény ezúttal azonban jellegtelen, összességében erősen közepes a vacsora. A bor langymeleg, ez állandó probléma, nem csak az Emirates-nél. Reggeli a klasszikus omlett.

a380 reggeli

Mivel éjszakai járatról beszélünk, döbbenetes látványosságokat nem kínál a 9 órás repülés, maximum a 40 perces késés lehet izzasztó a rövid átszállással rendelkezők számára, mert egy külső helyes parkolás esetén (persze ilyen a A380-as gépeknél nincs) a buszozás és a terminálok közti közlekedés akár további 45 percet is igénybe vehet.

 

DUBAJ - BUDAPEST (8.50 – 12.45)

A budapesti járatot a közepén telítik, így a 33k ülésem környékén is sűrű a levegő. Az interneten nem foglalhatóak, blokkoltak a vészkijárati (long leg) ülőhelyek, a valóságban viszont tök üres egy egész sor a gép hátsó traktusában, úgyhogy átkéredzkedek. Ezt mindig akkor érdemes megtenni, amikor a kapitány jelzi, hogy a beszállítás véget ért (boarding complete). Nincs ablak ebben a sorban, de a beugró rész nem zavaró vészesen.

A reggeli kifejezetten baráti meglepetésként nem egy újabb omlettet kínál, hanem egy sajttállal próbál némi változatosságot nyújtani.

ek777 reggeli

Az ebéd két órával később érkezik, már-már az első járat kényeztetését idézi vissza, a gombás mártás fűszeres, érzékenyen borsos, kiváló kompozíció, a csokoládé mousse is és a dióval bolondított saláta is rendben van. Ez megint minőségi ebéd, fényévekkel jobb, mint a sanghaji szakasz.

ek777 ebed

Jól néz ki és jól is teljesít

A lengyel, orosz, szlovák, indiai, brazil, kínai, magyar legénység is odafigyelőbb, türelmesebb, így minden a B777 mellett szól, a várakozással gyökeresen ellentétben.

Pedig a konyha mellett ülök, így látom, nem sok pihenőjük van a légi kísérőknek, nehezebb ez a járat, mint egy éjszakai red-eye flight, amikor el tudnak vonulni a pihenőszobába néhány órára.
Amit még könnyű észrevenni az A380-asból való átülés után, az az, hogy jóval hangosabb ennek a típusnak a menetzaja, és nem is a motortérből, hanem a légkondicionálásból származik az állandó morajlás, ami elnyomja a fülhallgatókból szóló zene jelentős részét.
A járat a ferihegyi kifutólezárás ellenére időben érkezik és áll rá a kiszálló kapura.

Összegzés:
az Emirátusok vezető légitársasága kétarcú hírnévnek örvend – sokan szerte a világban valódi trendsetter-ként gondolnak rá; mások, elsősorban Amerikában és Európában tisztességtelen piaci versenyzőként tekintenek rá az állami dotációk és a nyomott áron beszerzett olaj miatt, emiatt nem is utaznak a légitársasággal. Akárhogy is legyen, az Emirates-nek magas színvonalon kell teljesítenie, hiszen a világ legjobb légitársasága akar lenni és manapság már a legértékesebbnek is számít. Gépparkja lenyűgöző, minden repülést kedvelő számára öröm végignézni a dubaji reptér óriásgépein. Felülve a járatokra már nem feltétlen csak ez a csillogás érződik – a szórakozató központ tökéletességén túl ott vannak a technikai fásultság és az elviseltség jelei.
Étkezés terén nagyon kellemes meglepetés ért minket, hiszen a tavaly nyárinál jóval emlékezetesebb és bátrabb ízeket kreált a főszakács, messze túlszárnyalva az általunk eddig tesztelt légitársaságok zömét. Pontosság tekintetében sem ütköztünk áthidalhatatlan problémákba. Egyedül az egyre jobban összenyomott ülések zavarták kissé össze az érzéseinket – ettől függetlenül bátran ajánljuk a céget utazásra, valóban egyedi hangulatra számíthat az utazó.

 

B777 – BUDAPEST - DUBAJ

Komfort: 8/10
Szórakoztatás: 9/10
Étkezés: 10/10
Személyzet: 9/10
Pontosság: 10/10
Árérték: 9/10

A380 – DUBAJ - SANGHAJ

Komfort: 8/10
Szórakoztatás: 10/10
Étkezés: 6/10
Személyzet: 7/10
Pontosság: 10/10
Árérték: 9/10

A380 – SANGHAJ - DUBAJ

Komfort: 8/10
Szórakoztatás: 10/10
Étkezés: 6/10
Személyzet: 6/10
Pontosság: 8/10
Árérték: 8/10

B777 – DUBAJ - BUDAPEST

Komfort: 8/10
Szórakoztatás: 9/10
Étkezés: 9/10
Személyzet: 9/10
Pontosság: 10/10
Árérték: 8/10


Összeredmény:

Emirates Longhaul Turista osztály: 8
Emirates Shorthaul Turista osztály: 9

 

Az eddigi sorrend:

Longhaul
China Airlines Longhaul Turista osztály: 8,2
Emirates Longhaul Turista osztály: 8
British Airways Longhaul Turista osztály: 7,5
Qatar Airways Longhaul Turista osztály: 7,25

Shorthaul
Emirates Shorthaul Turista osztály: 9
Qatar Airways Shorthaul Turista osztály: 7,6
China Airlines Shorthaul Turista osztály: 6,8
British Airways Shorthaul Turista osztály: 6,6